Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Apr 19, 2009 0:04:55 GMT 1
[Han lakása]Az 5th Avenue és az E 87th Street sarkán magasodó háztömb 12. emeletén, ami egyben a legfelső szint is, a Central Parkra néző kilátással egy 50 négyzetméteres, egyszobás, világos lakás. Belépve balra a konyha, 1 méter magas válaszfallal körbekerítve. A lakásból 7 négyzetmétert vesz el, helyet adva egy kisebb pultnak, amin van egy főzőlap, illetve mosogató, a pult mellett a hűtő, a fennmaradó helyen pedig egy asztal, két székkel. Egy légtérben a konyhával, a lakás hátsó szekciójában található a nappali. Berendezése: egy kanapé, asztal, íróasztal a számítógéppel, illetve egy tévéállvány, rajta hifi, LCD tv, DVD lejátszó. A bejárattól jobbra nyílik a fürdőszoba, illetve a nappaliból a hálószoba, egy nagy franciaággyal, meg egy szekrénysorral. Alaprajz:-------------------------------------------------------- A hálószoba ablaknál állva a Central Parkra tekint lefelé, annak a legnagyobb tavára. Hiszen itt van egy köpésre... Már kezd sötétedni, és ezt örömmel konstatálja. Van, hogy ilyenkor indul útnak. Sétál, lézeng, nézelődik. Lehetőleg távol az emberektől és mutánsoktól... meg a gépektől is. A humán szerzeteket eleve ki nem állhatja, a gépekből meg már elege van. A munkája se szól másról, csak az Őrszemek figyeléséről. Hogy hozzá hasonlatosan nem próbálkozott-e meg valaki a feltörésükkel, átprogramozásukkal. Ezen felül a kiskapukat, ahonnan sebezhető a rendszer még mindig keresi, hogy lehetőleg az összeset megtalálja, és kijavítsa. Ha kész, akkor kezdheti elölről, hogy ellenőrizze, az átírással nem keletkezett-e véletlen egy újabb. Vajon lesz valaha is tökéletes, megtámadhatatlan program? Kiderül. Minden esetre itthon is szokott vele foglalkozni, mert muszáj... innen is meg-meg próbálkozik a feltöréssel. Lévén ismeri az egész rendszert, így az esetek nagy hányadában sikerrel jár. Annak ellenére, hogy ért hozzá, nem kedveli. Nem leli élvezetét benne. Han ennél azért szenvedélyesebben foglalkozik a számítógépek lelki világával, de neki valahogy ez nem megy. Szerencsére azzal, hogy háttérbe szorította őt, attól még a tudása megmaradt, és használható. Ezért tudott a hatalom segítségére lenni. Hasznos tagként pedig jó dolga van. El van a bőrében, sőt valahol élvezi is, hogy nem ő van bezárva, hanem a társa. Ugyanakkor egy kicsit unalmas is. Már nagyon rég nem csinált semmi érdemlegeset... jó, feltörte az Őrszemek programját, és átírta egy kicsit azt... de semmi olyat, amiben úgy igazán örömét lelte volna. Talán a legjobban egy véresebb harc hiányzik neki. Ha lenne kit megtépni, már röppenne is. De jószerivel az összes ismerősét elvesztette szem elől... Yvette, illetve Kymera néha eszébe jut, de jobbnak látja, ha kiveri őket a fejéből. Nem akar kötődni senkihez. Ő egy magányos farkas. Nem tűrhet meg senkit maga mellett! Az csak gyengítené, sebezhetővé tenné. Sose jutott még afféle dolog az eszébe, hogy neki a társaság hiányozna... pont neki? Mikor vagy lenézi a másikat, vagy egyszerűen csak utálja, ha tett ellene valamit az illető, ha nem. Azzal az eggyel azonban teljesen tisztában van, hogy most már, mivel az új rend megszilárdult, kezdenie kellene magával valamit, mert ez így agyrém. Unalmas! Talán, ha szórakozni vágyik, gyötörhetné egy kicsit Han-t is. Azt legalább élvezi. Volt idő, mikor azt hitte megkedvelték egymást. De az csak átmeneti állapot volt. Ez így sokkal viccesebb. Han számára a békés időknek vége szakadt, amikor a hatalom kezdett megingani. Felkeltette a Vad érdeklődését a külvilág. Nem tudja, hogy miképpen érte el, de lezárta őt. Ugyanúgy, mint ahogy annak idején ő is tette vele. Eleinte azt hitte bosszúból a régi sérelmek miatt. De rá kellett döbbennie, hogy a Vad egészen mást tervezett. Magneto mellé állva, s a tudását felhasználva átvette az irányítást az Őrszemek felett, s ezzel segítette hozzá Magneto-t a győzelemhez. Ez már réges-rég több, mint egy kis nézeteltérés. Ez egyenesen ellenségekké tette őket. Han ellenezte minden cselekedetét, de nem volt alkalma, lehetősége beleszólni semmibe. Világossá vált a számára, hogy a Vad azért zárta őt el a külvilágtól, hogy ne legyen útban, ne akadályozhassa meg a győzelemre jutásban Magneto-t. S most meg már azért nem engedi fel, nehogy áruló váljék belőle. A hatalmat nem érdekelné, hogy ő kettős személyiség, és az egyik fele hű szolgája a rendszernek, míg a másik egy lázadó. Veszélyt jelent, hát likvidálják. Pláne ő, aki tudja az Őrszemek gyenge pontjait, s át tudja őket programozni. Nos, ezek után, ha Han visszavenné a test fölötti uralmat, akkor valószínűleg rövidesen a rendszer ellenségévé válna, aztán bujkálhatna, talán még meg is ölnék. A Vad ezt el akarja kerülni, ez valahol érthető is. De Han egyre kevésbé érzi jól magát lezárva. Ami azt illeti a folyamatos frusztráció kezdi megőrjíteni. A Vad, ha nem éppen fent van, akkor idelent elrejtőzik valamiképp előle, de tudtára adta már, hogy figyeli, és hogy még a gondolatai sincsenek biztonságban itt. Borzalmasan érzi magát. Akármennyire is küzd, nem tud feljutni, még akkor sem, ha a test épp tudat nélkül pihen. Nem tudja, miképp zárta ketrecbe a Vad, de meg kell hagyni, ügyes volt. Han nem tud kezdeni semmit. Rimánkodott, könyörgött, szidta, gyűlölte, de semmivel se tudta rávenni, hogy eressze el, s meggyöngíteni se tudta az erejét, a befolyását. Bármit is mondott, vágott a fejéhez, még arra se tudta rávenni, hogy jelenjen meg előtte. Hogy legalább lássa, hogy a szemébe nézve kérdezhesse meg: miért? Tudja nagyon jól, hogy semmi esélye. Egyre kevésbé bízik abban, hogy a Vad egyszer elengedi. Nem fogja. Túl jól érzi magát a mostani szerepében, s túl önző ahhoz, hogy észrevegye, tönkreteszi ezzel a másik oldalát.
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Apr 19, 2009 0:05:26 GMT 1
Egyedüli elfoglaltsága az emlékek közt való kutakodás, azok újraélése... de már ez sem szórakoztatja, inkább fájdalommal tölti el. Hiányzik neki Yvette, Monoklis, és egyáltalán... a társaság. Egyedül van, az unalom és még sok más negatív érzés örökké gyötri... a tudat, hogy a Vad figyeli őt, de ő nem látja, ez is kikészíti. Nagyon-nagyon rég érezte magát utoljára ennyire mélyponton. Akkor vetette le magát a hídról. Hogy megtenné-e most, ha lenne rá lehetősége? Fene se tudja. Valószínűleg megint megpróbálná... hogy aztán az utolsó utáni pillanatban meggondolja magát és visszakozzon. De itt lent mit tehet? Semmit a világon. A Vad összesen egy kanapét adott neki, s a tükröt... mivel azt sose tudja eltüntetni. A kanapé pedig, hogy még rosszabb legyen, az, ami anno a saját lakásában is volt. Ezen kívül pedig nincs semmi, csak a végtelen sötétség. Egyszer-kétszer eljátszotta már, hogy elindult az egyik irányba... hogy aztán újra a tükörnél találja magát. Bármerre is vágott neki az útnak, mindig a kiinduló ponthoz ért vissza... ezért ezt is feladta. A sötét ellenére jól lát... látja a semmibe vesző feketeséget, a fényes tükröt, és az egyetlen illúziót, amin rendszerint ücsörög magában. Most is. Hiszen mit is csinálna? Az más kérdés, hogy mit lenne kedve tenni, és más, hogy mire van lehetősége. Semmire, leginkább. Felkel, majd a tükörhöz lép. Ez az egyetlen dolog, amit nem ural a Vad... mintha pont fordítva lenne. A tükör uralná őket. Képtelenségnek tûnik, de mégis ezt érzi. Szemügyre veszi magát, a sötétségbõl kibontakozó alakját. Õt is valamiképp megvilágítja a fény... a fény, amit nem látnak. Érdekes módon, a Vad sokkal inkább beleveszik a feketeségbe, míg õ maga szinte kirí onnan. Tekintete most oly komor... talán még sose látta magát ennyire életuntnak, fásultnak. Ezt teszi a bezártság? Talán a Vad is azért olyan, amilyen? Nem... tudja, hogy a Vad micsoda, s kicsoda, azt is, hogy hiába hasonlítja magukat össze, közös vonást talán csak kettőt-hármat ha vél felfedezni, de még abban sem biztos. Ahogy szembe néz magával, valahogy érthetetlen módon fellángol benne az indulat... tudja, hogy most a Vad itt van. Érzi. Ez pedig még inkább felbosszantja. Igazából ez a tehetetlen düh. Gyűlölet, elkeseredettség, kétségbeesés... minden együtt. Keze ökölbe szorul... majd lendül a tükör felé. Ebbe az ütésbe bele akar adni mindent! Igazán. Az se baj, ha a szilánkok beleállnak a kezébe. Úgyis csak illúzió az egész... A keze azonban nem ér célt, mert a vállánál fogva rántják hátra, illetve fordulnak oldalra vele, és egy ballépést elkövetve elhasal a földön, hátában egy térddel, tíz éles körömmel a vállában, és a fülébe csengő szitokszavakkal, melyek a kedves társ ajkáról reppennek fel. -Mi a jó büdös francot csinálsz, de eszement idióta!?-Rikoltja a Vad... Han még sose hallotta ilyennek... félelem járja át egész lényét... de hisz ő nem ismeri a félelmet! Vagy talán mégis? -ERESSZ!-Üvölt fel idegesen Han. A Vad azonban erősen szorítja le a földre, és érezhetően nem áll szándékában elengedni. -Nyugodj le! Utána elengedlek. -Miért? Miért félted a tükröt, he? Hiszen az is csak egy nyüves illúzió, mint minden más! Majd teremtesz helyette egy újat!-Erre a mondatára a Vad szembe fordítja magával, és a következő pillanatban egy hatalmas pofon csattan az arcán. Fájt. Ő érzi a fájdalmat. Hunyorogva néz fel a kék szempárba, melyben most élénk fény ragyog. Nagyon nagyon ideges... egész testében remegve, még mindig a földhöz passzírozza, és még rá is morog a tetejében. Han-nak a hangja és indulata is elhal. Előbb megriad a viselkedéstől, de aztán... elemi erővel lángol fel a kíváncsiság. -Félsz! -Hallgass!-Mordul rá, és kezét emelné egy újabb pofonra, ezúttal a körmös fajtára. -Üss csak meg! Akkor is elárultad magad! Mi a jelentősége annak a tükörnek?-A Vad hirtelen elmosolyodik, és felkel. Odébb lép kettőt, majd hátra szól a válla felett. -Semmi. Törd csak össze, nyugodtan!-Megtévesztés. Ezt a taktikát akarja alkalmazni. Hogyha elhiteti Han-nal, hogy a tükörnek semmi jelentősége, akkor talán nem fogja bántani. Ha mégis... akkor bajba kerülnek. Nagyba. De nem akar ekkora fegyvert adni Han kezébe, hogy zsarolhassa! Egyszerűen nem tudhatja meg az igazat! Már így is túl sokat mondott el a viselkedésével. Hülye volt! Gyanakszik... és az nagyon nem jó. Han felpattan, újra a tükörhöz lép. -Rendben.-Jelenti ki, azzal ismét minden erejét beleadva támadást intéz a tükör felé. A Vad ezúttal is elkapja a kezét. Villámokat szór a tekintete... ezt most elhibázta. Valamit ki kell találnia az igazság helyett... valami olyat, ami miatt nem mer majd a tükörhöz hozzáérni, de nem is lesz adu a kezében. Kár, hogy az ijedtség ennyire megzavarta a gondolkodását és higgadtságát. -Megint megállítottál... mi a jelentősége ennek? Ha összezúzom, mi lesz? Kipróbáljuk?-Vigyorodik el eszelősen. Készül valamire, ez a Vad számára is világos. A tükör háta mögé teleportál. A Vad azonban nem mozdul. Hátát a sima felületnek veti óvatosan, mintegy saját testével védve a tükör épségét. Han nem erre számított és most dühösen morran egyet, a Vadhoz hasonlatosan. Azt hitte, el tudja csalni a tükörtől... ami azt illeti még töri a fejét valami módszeren. A Vad közben próbálja rendezni a sorait... meg kell védenie magukat. Meg kell védenie a tükröt. -Egyszer úgyis el kell hagynod ezt a vackot... hiszen a test nem maradhat tudat nélkül túl sokáig. -Tudom. De ha én fent vagyok, akkor felőlem összetörheted a tükröt. Magaddal cseszel ki. -Nah persze! -Tényleg. Én fent maradok, te pedig lent... végleg. Én megtapasztalom, milyen az alvás, a nem-lét átmeneti állapota... te pedig addig leszel itt bezárva, míg a test él.-Han elgondolkodik a Vad fölényes hangsúllyal kiejtett szavain. Megpróbálja ebből kiszedni a tükör jelentőségét. -A tükör... ez egyfajta átjáró? Az éber világ és a tudatalatti közt? Annak kell lennie! Hiszen miért is védenéd annyira? Ha én lennék fent, és te törnéd össze a tükröt, én maradnék fent, igaz? -Igen. De én sose leszek ennyire hülye. -Ha most töröm össze? Akkor mi lesz? -Egy ideig gyilkolni foglak, addig kínozlak míg azt is megbánod, hogy megszülettél. -És meghalunk. -Miből gondolod?-Próbálja terelni a figyelmét... de tudja, hogy rájött. Hiszen éles eszű! Tudta, hogy a titkot nem fogja tudni sokáig megőrizni. Ezzel azonban... nagyon nagy erejű fenyegetőeszközt adott Han kezébe. Dühös... és most már joggal fél. -A test nem maradhat tudat nélkül... mert meghal. Ha a test meghal, akkor mi is. -Ezt te sem akarhatod! -Ne fogadj rá! -HAN!-Ellép a tükörtől, hogy egyenesen Han szemébe nézhessen!-Eszedbe se jusson! -Akkor eressz ki! -Azt már nem! -Akkor csak egy óvatlan pillanat és... -NEM! Nem lehetsz ennyire... -Szuicid?-Felnevet.-Anyám... anyánk... anya is öngyilkos lett. Állítólag a hajlam öröklődik. A körülmények megvannak hozzá. Megteremtetted őket. Magadnak köszönd!-Felmordul. Sarokba szorították. Egyet tehet... hogy felmegy, és reméli, hogy mikor visszajön, Han már túl lesz ezen az örült hisztin, és nem akarja majd veszélybe sodorni az életüket. El is tűnik... Han egy ideig nézi a tükröt... de úgy dönt, hogy előbb még megpróbál alkudni. S ha nincs más lehetősége, akkor mind a kettejükkel végezni fog.
A test feléled, és az irányító tudat miatt most már a fizikai világban is görcs rántja össze a gyomrát. Nem akar meghalni... ő nem. De Han? Mit fog kitalálni? Nem tudja szemmel tartani. Ahhoz lent kellene maradnia... de akkor a tükröt kell őrizetlenül hagynia. Akkor pedig Han markába kerül. A hatalma, a tekintélye, az ereje... minden egy csapásra semmisült meg, azzal, hogy elárulta a titkot. Átkozza magát, amiért nem más módszert választott a megállítására... és hogy a félelme és idegessége elárulta. A jövőben sokkal jobban meg kell tanulnia uralni az érzéseit és az indulatait, különben máskor is baja származhat belőle. Egyelőre azonban nem tervez mára semmit... csak annyit, hogy a test tűrőképességét próbára téve addig marad ébren, ameddig csak bír. Időt kell nyernie, és ha újra lekényszerül a tudat alatti világba, akkor meg kell előznie Han-t. Neki kell a tükörhöz érnie előbb...
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Apr 19, 2009 0:06:47 GMT 1
Gyötrelmesen lassan telik az idõ, és az idegessége csak nem akar szûnni, a gondolatai egyfolytában a körül forognak, hogy mi lesz, ha visszatér lentre. ~Mindketten megdöglünk... de akkor Isten irgalmazzon neki! A legádázabb, legbrutálisabb fantáziám eresztem szabadon és olyan világot teremtek neki, melyben a fizikai fájdalom lesz a kedvenc érzése. Mert az lesz a legenyhébb. Ki fogom zsigerelni... és újra és újra. Hasonlóképp, ahogy Prométheusz máját zabálta ki minden nap az a dög. De remélem erre nem kerül sor, és meggondolja magát. Hm... vajha az felmerült benne, hogyha megtalálják a testet kómába zuhanva, akkor valószínûleg nem hagyják elhalálozni? Nem szokták. Nem, inkább rákötik a gépekre, hadd aszalódjon még egy pár évig. Jó sok idõnk lesz egymásra, Han! Majd a figyelmébe ajánlom ezt a kis apróságot. Talán eláll a tervétõl. Élni jobb, mint vegetálni. De talán annál még meghalni is jobb.~Fel, s alá mászkál a nappaliban, már legalább egy órája. Érzése szerint akár kettõ is eltelhetett volna, ezért kedvtelenül konstatálja, hogy az a kettõ még csak egy. ~Valamit muszáj csinálnom... akármit! Hm, már sötét van. Akkor tipli. Elég volt a négy falból! Rosszul vagyok tõle.~Pillanatok alatt összekapja magát. Elsõ teleportálásra a háztetõn köt ki. Lenge szellõ járja a környéket, barátságosan végigsimítva mindenen, ami az útjába akad. Ahogy a Vad arcán is. Talán a szél az egyetlen, akitõl ezt hajlandó elviselni, sõt! Még szereti is. Valahogy máris sokkal jobban érzi magát. -Mihez kezdjek?-Néz körbe, s hirtelen az a fura érzése támad, hogy az egész város az övé, és csak az övé. Minden rá vár. ~Vadászni akarok. Veszélyre, vérre... ami jön.~Egy újabb teleportálás a Central Park közepére viszi. Ha itt nem is, de valahol, valamerre csak akad egy alak, akibe beleköthet és kiprovokálhatja a támadást. Egy kis verekedés még senkinek sem ártott meg... legfeljebb kórházi kerülõútra kényszeríti az embert, mielõtt hazatér. A Vad játszani indult.
Han nem tud mit tenni. Figyelte egy kis ideig, mit csinál a Vad, de a fel-le járkálás már õt irritálta. Ezért inkább ellépett a tükörtõl és újra nekivág annak a sötét semmiségnek, ami körülveszi. Korábban egyszer-kétszer megpróbálkozott már illúzióteremtéssel, de nem igazán sikerült neki. Egyáltalán és határozottan nem. Most kínjában kitalálta, hogy leméri a távolságot. Ezért igyekszik minden lépésnél körülbelül egy métert megtenni, és számol. Egy-kettõ-három... … háromszázkilencvenhét-háromszázkilencvennyolc-háromszázkilencvenkilenc-négyszáz... -A múltkor sokkal rövidebbnek tûnt... … hétszázötvennégy-hétszázötvenöt-hétszázötvenhat. Körbetekint, de nem lát semmit. Mintha elnyelte volna a tükröt és a kanapét a sötétség. Vagy inkább õt? Tovább folytatja útját és tovább számol. … ezerkétszáz-ezerkétszázegy-ezerkétszázkettõ... -Ez most szórakozik velem?! Váh! Ez is a te rohadt mûved! Nem lehet ez se szép, se jó. Mit is várok mást? … kétezer kettõ-kétezer három-kétezer négy... Már fárad, már unja, nyûgös és ideges. Még mindig sehol semmi, pedig az eddigi tapasztalatai alapján már réges-rég vissza kellett volna érnie a kiindulóponthoz. Annak pedig egyelõre színét se látja. Lemondóan sóhajt egyet. -Jól van, nyertél! Feladom.-Ebben a pillanatban ott találja magát a tükörnél, a kanapé háta mögött állva. Dühösen ököllel belevág annak háttámlájába, miközben hangosan káromkodik egy sort, amibe a Vadnak, és a tudatalatti világnak minden fel és lemenõjét belefoglalja, különbözõ szószerkezeteket létre hozva, például az anya szót összefüggésbe hozva egy bizonyos foglalkozással és hasonlók. Valószínûleg, ha ezt valamelyik régi ismerõse hallaná, kitérne a hitébõl. Han-nak sose volt szokása ennyit szitkozódni, de amióta idelent „él”, azóta erre különösképp ingerenciát érez olykor. Most is. Nagy bizonyossággal állítható, hogyha most a Vad itt lenne, remekül szórakozna a másik oldalán. De jelenleg õ el van foglalva azzal, hogy felleljen valakit, akivel kicsit eljátszadozhat a maga módján.
~Archiebald... õ kéne nekem most. Igaz, hogy a földhöz vágott, de na és? Jó volt vele kekeckedni. Kikaptam. Csúnyán. Viszont õ legalább ellenfél. Lenne benne valami izgalmas... veszély? Talán ez hiányzik nekem. Túlontúl nyugodt körülöttem minden. Kell néha a pezsgés. Nem akarok eltunyulni. De mit kezdjek, ha egyszer kihalt az utca? Hova lettek a bûnözõk? Ilyen szép világot élnénk, ahol nincs éjszakai élet, mert minden polgár jó kisfiú avagy jó kislány módjára már szépen otthon van, esetleg alszik? Pfej! Undorító egy világ lenne. Már néha komolyan az a gondolatom támad, hogy az egyik õrszemrobotot magamra uszítom. Persze, hogy megmentsem végül magam, megeshet, hogy tönkre kéne tennem. Azt pedig nem kockáztatnám meg. Szétrúgnák a seggem érte. Ezt inkább kihagynám... Naaaaaahj! UNATKOZOM!~Megtorpan és körülnéz. Most, ha a gondolatait, a nézését, és azt, ahogy megállt összevetné valaki, bizonyára a durcás hétéves kisfiú jutna róla eszébe, akitõl büntetésbõl elvettek mindent, és most azon tanakodna, mibõl is tudna kedvére való játékszert csinálni.
[Folytatás a Central Parkban]
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Apr 19, 2009 0:07:09 GMT 1
Éjfél körül jelenik meg az előtér közepén. A késsel együtt a fürdőszobába teleportál. Az alkalmi fegyverét a mosdóba hajítja, majd szemügyre veszi magát, előbb a tükörből, aztán végignéz magán, és megállapodik tekintete a karján. - A francba! - Kiált fel. - Elfelejtettem. - Alaposan megnézegeti a sebet. Elfintorodik. Nagyon csúnya. S ami azt illeti, már érzi magán a vérveszteség jeleit, csak eddig nem foglalkozott vele. ~ Majd holnap elmegyek vele a sebészetre. Most már nem sok kedvem van. ~ Több gondolatot nem pocsékol a harapásra. A kést még frissiben elöblíti, aztán a kádba ereszt vizet. ~ Azért így nem maradhat... ~ Pillant újra a sebre. Fertőtlenítőt és kötszert halász elő, majd kezdetlegesen ellátja a harapást. Tisztában van vele, hogy reggelre nem a legszebb látványt fogja nyújtani, de aggódjon emiatt a doki, aki összevarrja majd. Rövid időn belül kellően szoros kötés ékíti bal alkarját. Valószínűleg, ha érezné a fájdalmat, nem ücsörögne ilyen békésen a kádnyi forró vízben... de ezzel soha életében nem törődött még, s még csak el se töprengett rajta. Áldásnak tekinti ezt az adományt.
Fel, s alá járkál, mint vadállat a ketrecében. Fekete szemei most ugyanolyan éllel metszenek, mint a másik oldalának szoktak. Azzal a különbséggel, hogy ez nála egyáltalán nem mindennapos dolog. Érzi magában a dühöt, az elkeseredettséget, és az agressziót, amivel mindezt csillapítani akarná. Vár Rá. Nem érdekli semmiféle kínzás, amivel Ő sújthatná. Ennél rosszabb már nem lehet. Legalábbis úgy látja jelenleg. Ölni tudna. Meg tudná fojtani egy kiskanál vízben. Vagy inkább a kiskanállal zsigerelné ki? Fogós kérdés. Mint ahogy az is, miért Rá dühös ennyire. Mindent kivetít arra az álnok dögre. Minden sérelmét, ami csak az elmúlt fél évben érte. Még ha egy részéről nem is tehet, akkor is rajta tölti majd ki a mérgét. Rászolgált. Tudja, hogy még várnia kell, bár nem figyeli, nem tartja szemmel a másikat. Feladja a mászkálást, és leül a kanapéra, ugrásra kész, megfeszített izmokkal, s a tükör sötét felületét bámulja. Ha a tekintete bárminemű erőt is közvetítene, az a vacak átjáró már rég apró szilánkokra törött volna. Ideges? Nem. Őrjöng. Egyelőre még igen csendesen, s mozdulatlanul.
Egy óra alatt leáztatja magáról a koszt, a vért. Elégedett. Úgy átlagban, mindennel. Egy gyors vacsora után a háló felé veszi az irányt. Az ajtóban megtorpan, és egy hosszas, tűnődő pillantással vizslatja a laptopot. Aztán hirtelen vállat von. ~ Majd a kórházi kitérő után. Kell majd egy Légy is, ha terepmunkát kérnek tőlem. Az jó lenne. Jobb, mint a gép előtt poshadni. Szeretem a megfigyelő melót. ~ Leheveredik az ágyra. ~ Han vár. Biztos vagyok benne. Eléggé megvárattam, most már akár mehetek is. Egy kis hab a tortára. Alig várom, hogy előttem hulljon darabokra a kis érzékeny lelki világa. ~ Elfészkeli magát, közben a gondolatai gonosz mosolyt csalnak arcára. Nem, most nem hagyja el az éber világot csak úgy. Ha ezt tenné, nem lenne annyira pihentető az ájulás-szerű alvás. Kénytelen az egyszerű emberek útját választani. Lassabb, hosszabb, de sokkal jobb a hatásfoka.
- Szóval jössz már... - Nem bírt sokáig megülni tétlenül. Újra járkálni kezdett. Óvatosan megfigyelte, de ez úttal nem érezhette meg a másik oldal. Ezt már alaposan kitapasztalta. Ha nagyon árgus szemekkel, minden apró részletet megfigyelve nézi a legfrissebb emlékképeket, akkor az kihat az uralkodó tudatra, és igen kellemetlen érzést kelt ez a túlzott figyelem. Azonban, ha nem minden összefüggő másodpercet követ nyomon folyamatosan, hanem szaggatottan, egy-egy emlékképkockát, akkor az alig észrevehető a fent lévő számára. Könnyű átsiklani felette. Persze, ha ő is figyel befelé, fentről, akkor megérezheti. De nem jellemző. Az utolsó ellenőrzés során már az ágyban találta. Tudja, hogy nem fog álmodozni még órákig, hanem igyekszik gondolatait visszaszorítva, mennél előbb lejutni a tudat alatti kis világba. Hozzá. - Előre tudom, hogy b*sztatni akarsz. Ez úttal... nem fogsz sikerrel járni... - Mondja magának. Igen... ha az ember sokat van egyedül, az kikezdi könnyedén az elméjét. A saját megnyugtatására, vagy hogy legalább valami zajt halljon, előbb-utóbb elkezd hangosan gondolkodni, szinte mindenki. Ami később persze nehezen levetkőzhető szokássá válik. Egyesek, akik egyedül élnek, az állataikhoz, a növényeikhez kezdenek beszélni, de akinek ilyenje nincs, az kénytelen-kelletlen szóba elegyedik magával. Elég kellemetlen dolog...
Már majdnem elalszik, mikor hirtelen élesen átvillan előtte egy gondolat. Elfelejtett valami nagyon fontosat. Kipattan a szemei, és villámsebesen fel is kel. Előkeresi az igazolványokat, amiket az áldozattól gyűjtött be. ~ Ezt azonnal el kell tüntetnem. Előbb az adatbázisból, utána a világból. ~ Ösztönösen a laptopja után nyúl, aztán meggondolja magát. Ravasz mosoly villan át arcán. ~ Figyeltek. Engem is. Be lehet kapni! ~ Levágja magát az asztali géphez. Nemsokára már portokon, IP címeken túl vájkál, tűzfalakat, figyelő programokat megkerülve és kijátszva, ahogy tőle telik. Vigyáz rá, hogy ne lehessen visszakeresni a gépét, ezért keres egy másikat, amit egy kedves vírussal a magáévá tehet – képletesen. Arról mászik rá a rendőrségi, az adatnyilvántartói hálózatokra, és gépekre. ~ Manapság mindenki olyan hülye, mint egy akciófilmben. Minden infót a neten kell tartani. Hát persze! Enyém egész Amerika. ~ Betör az adatbázisba, rákeres a bejegyzésre, és mindenhonnan törli a regisztrációból. A férfi immár regisztrálatlan Homo Sapiens. S már a személyi száma se stimmel az igazolványéval. Ha meg is találják az igazolványt, nem mennek vele semmire. Hamisnak fog látszani, mert a rajta levő adatok „nem felelnek meg a valóságnak”, mivel az adatbázisban más szerepel. Mikor végez a „takarítással” maga után, elégedetten dől hátra a széken, s kapcsolja ki a gépét. ~ Ezzel megvolnánk. ~ Elnyom egy ásítást, aztán komótosan feltápászkodik. A laptopot fixírozza. Újra arra az elhatározásra jut, hogy jó lesz az holnap is. Nem siet, semmivel. Az egyesek és nullák megvárják. A test pedig egyre erőteljesebben követeli magának a pihenést. Ha nem tenné, még a végén túlhajszolná a tudat, és a kimerültségtől ájulna el. Ez szerencsére még nem fordult elő, s valószínűleg nem is fog. Annyira azért nem hülye, csak nem szeret sokáig egy helyben maradni. Unatkozni meg végképp nem. Visszafekszik, s végre hagyja a testet pihenni.
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Apr 19, 2009 0:07:35 GMT 1
Már vártak rá. Számított rá. S mégis felkészületlenül éri a dolog... Szinte meg se jelent még, máris egy ökölcsapás érte szemből, akkora erővel, hogy az általa teremtett világban, az általa teremtett szabályok szerint el is törik a járomcsontja, s elveszti az egyensúlyát. Időt se kap arra, hogy visszaszerezve megálljon a lábán. Térdére rúgás érkezik, s az is reccsen egy jókorát, sőt még ki is ficamodik. Elterül a földön. Han kihasználja ezt a védtelen pozíciót, és a mellkasára tapos. Bordák roppannak. Ami azt illeti, a Vad nem erre gondolt. Ő azt hitte, Han szokásához híven szócsatát kezdeményez, és esetenként később fajul el csak verekedésig a helyzet. Hát nem így lett. Végre felocsúdik, s a következő támadás elől kitér. Egyszerűen odébb teleportál. - Csak nem ideges vagy? - Kérdi egy gúnyos vigyor kíséretében, szinte nevetve. Egyetlen legyintés, és minden csontja újra ép. Han pedig nem tud teleportálni, s kitörni az őt közrefogó rácsok mögül. - Eressz el, te patkány! - Ah, ma már másodszorra patkányoznak le. Kicsit irritáló, nem gondolod? Vagy csak elveszett a szókincsed? - Rohadj meg! - Csak veled. - Játékos kacsintása még inkább ingerli az amúgy sem nyugodt Han-t. - Na mi az, nem mersz velem már leállni verekedni? Félsz, hogy a saját világodban rúgom szét a segged? - Hát, ha komolyan ez a szándékod, gyere és próbáld meg! Amúgy meg, higgadj már le! Én csak beszélgetni szeretnék! Nem kell mindjárt a torkomnak ugrani. Han morran egyet. Fel, s le... immár tényleg ketrecben. Tekintete villong, vérre szomjasan. A Vad vérére. - Jól szórakoztál? Biztosítottam neked egy remek előadást estére. - MI A FRANCÉRT NYÍRTAD KI?! Őrült vagy! Egy kib*szott pszichopata! - Én? Nem én tajtékzom, és ordítozom. - Az nem jelent semmit. Hidegvérű gyilkos! - Jhaj, Han! Ne bókolj! Még a végén félreértem. - A gúnyolódó vigyor egy percig se olvad le a képéről, és a stílusával még a legbéketűrőbb embert is azonnal kiidegeli. Han lassan teljesen elveszti az eszét. Soha életében nem volt még ennyire dühös, és nem vágyott még senkit se szétkaszabolni, kettétépni a puszta kezével. De most, ha megtehetné, 3D-s kirakót csinálna a másik oldalából. - Hűha! Téged se láttalak még ilyennek. Úgy vicsorogsz, és morogsz, mint valami veszett véreb. Komolyan emlékeztetsz Rufus-ra. Hm... ha már itt vagyunk, akár téged is nyakon szúrhatlak. - Sátáni vigyor, sejtelmes tekintet. Han hirtelen visszavesz az indulatából. - Teszek rá, mit műveltél azzal az alakkal, meg a csóri kutyával. - Jegyzi meg színtelen hangon. - Akkor nem értem, minek ez a felhajtás. - Magában elfintorodik, hogy ezzel nem sikerül túlzottan kiborítania Han-t. Bár mérges, és elkeseredett... de egyáltalán nem a gyilkosság miatt. - Tudod, mit? Az azért tetszik, hogy Yvette-nek halvány fogalma sincs arról, ki vagy te. - Hallgass! - Mordul fel Han. A Vad határozottan figyelmen kívül hagyja a jelzést. - Persze, rám se nagyon emlékszik, de hát, nem is az én nőm. Kymera meg már a múlté. Rég volt, és amúgy csak hazudtam. Mindenkinek vele kapcsolatban. Csak tetszett, ennyi volt az egész. - Igen, valószínűleg ezért magyarázkodsz, és bizonygatsz. Teee nem. - Kinézel belőlem mást? - Kérdi felvont szemöldökkel, hitetlenkedve. A más alatt azt érti, hogy köztudottan nincsenek érzései. Csak a helye. Gyűlölni szívből tud, ahogy haragudni is, de olyat, ami pozitív? Ha valaha szerette is Kymera-t, azt is maximum csak úgy gondolta. Ezt meg könnyű letagadni. De a valódisága is épp ugyanennyire megkérdőjelezhető. Az idő pedig nem engedi a világos visszaemlékezést már. - Igazad van, benned semmi sincs. Csak egy vadállat vagy, semmi egyéb. A rossz oldal. Ennyi. Gyűlölni tudsz egyedül. S téged is mindenki gyűlöl. Vagy tesz rád magasról. A Vad végigsimít az állán elgondolkozva, s egy pár pillanatig hallgatásba burkolózik. - Tudod, régen ezzel a szöveggel még el is értél volna valamit. Ma már csak röhögni tudok rajta. Milyen szánalmas! Belegondolok, hogy valaha én áhítottam az érzelmeket... ví... szörnyű! Viszont te... végül is, már nincs is nagyon miért visszatérned a fenti világba. Yv elveszett. Olyan, mint egy agymosott bábu. Ránézésre amondó vagyok, hogy nyugodtan felejtsd el a kölyköt is. Ő a Végrehajtó. Gondolod, hogy a kiképzés öt perc alatt ment? Idő kellett hozzá. Terhes nőt nem képeznek ki. Nem nagyon volt ideje a dologra, úgyhogy biztos kivakarták még az elején. Se nő, se gyerek, se család. Azok után, hogy már egy éve feléjük se néztél, biztos látni se kívánnak a hülye neveltetésetek miatt. A családi egység... Jézusom, hogy bírtál ilyen maszlaggal élni? Úgy, hogy még vallod is? Ez gáz... Vérig sértette, a lelkébe gázold, és még tetézi is a dolgot. A fájdalom legalább annyira mélységesen belülről fakad, mint a gyűlölet. Tekintetével élve koncolja fel azt a beképzelt, öntelt rohadékot. - Dögölj meg! Egyszer még ki foglak csinálni, erre itt és most teszek esküt! Ki fogok törni, és te nem fogsz tudni megállítani, mert kevés leszel hozzá. Meg fogom találni a módját a végső kiiktatásodnak, s te nem tehetsz majd semmit ellene! Megöllek. Enyém ez a k*rva test, és én vagyok a fő tudat. A döntés az én kezemben van, csak az erőmet kell visszaszereznem. Idő kérdése az egész. Nem érdekel, ha nem vár senki a külvilágban. Egy dolog éltet. A bosszú, amiért tönkretetted az életemet. - Fagyos szempár, síron túli, suttogó hang, magabiztos tartás, és a levegőben szétáradó feszültség jelzi a helyzet komolyságát. Han tényleg így látja, erre készül és ahogy ezt előadta,még a Vaddal is elhitette, hogy ez majd egyszer mind igaz lesz. Nem szól semmit. Inkább egyszerűen felszívódik. Han körül eltűnnek a rácsok, s csak a szokásos semmi marad. A kanapéval, meg a tükörrel.
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Jul 7, 2009 16:45:21 GMT 1
Három óra alig múlik el, mikor hazaérkezik eme "fárasztó" nap után. Az első dolga az elegáns szereléstől való sürgős megszabadulás. Ami nem is olyan egyszerű így fél kézzel, de nem kivitelezhetetlen. ~ Uuutálom! Miért nincs nekem gyógyítófaktorom? Egy jó vámpírkoppintásnak lenne. ~
Öt óra tájban már élhetőnek találja, hogy elintézzen egy telefont. A hívott fél pedig Troy Kellerman. Aki morcosan veszi fel a telefont, és egy ásítást elnyomva szól bele. - Mi van? - Mindenkit ilyen szívélyesen üdvözöl? - Kérdez vissza a Vad, és igyekszik kitörölni a nevetést a hangszínéből. ~ Ilyenkor aludni? Tuti, hogy felébresztettem. ~ Ha a hangjából sikerül is, a képéről semmiképp nem tudja lemosni a kárörvendő vigyort. - Ki az és mi a fenét akar? Ha csak betyárkodni akkor húzzon melegebb éghajlatra haver. - És megint be kell mutatkoznom egy alkalmazottamnak, ám legyen. - Sóhajtja lemondóan. - Han Cao Kerner. És ha jól emlékszem, szóltam, hogy akarok magával tárgyalni. De nem odabent. - Fasza. Bocs főnök, kiment a fejemből. Miben segíthetek? - Hangzik, egy csöppet gúnyosan, egy kicsit lemondóan, de egy pillanatig sem bocsánatkérően. Ez az alak annyira biztos abban, hogy nélkülözhetetlen, hogy igenis vissza mer pofázni a főnökének. A telefonba öngyújtó hangja hallatszik ahogy Kellerman rágyújt. - Ráér este? Ha jól válaszol, kap egy fizetett szabadnapot. - Pont ezért akar ezzel az alakkal beszélni. A legtöbb embert, mutánst kinyírná ezért a hangnemért, vagy legalábbis kirúgná. De Kellerman... még nem tiszta, még nem körvonalazott, hogy miféle, de terve van vele. Ahhoz pedig, hogy kitalálja, mi is, el kell beszélgetnie vele személyesen. - Ha muszáj... - Kifújja a füstöt. - Magának lesz jobb, avagy rosszabb tőle, én csak ajánlatot teszek. - Szóval muszáj. Meséljen! - Majd személyesen. Egy sör mellett mindenképp kellemesebb tárgyalni, mint az iroda feszélyezett légterében. - Remek. Nem szeretem a sört, de meg tudunk állapodni azt hiszem - Újabbat szív a cigiből. - És, megmondja hova kell mennem és mikorra, vagy barkochbázni szeretne? - Tudja, ha nem lenne olyan, amilyen, már rég kirúgtam volna, pont azért, mert olyan, amilyen. Cameron's Dance Bar. Szerintem meg tudja találni. A mikor meg... egy óra múlva. - Oké. Üzleti vagy magánügy? Csakhogy jó ruhát vegyek fel. - Ha öltönyben akar feszíteni, felőlem jöhet abban is, de én fogom magát megtisztelni vele. - Helyes. Akkor egy óra múlva. Üdv! - Azzal leteszik a telefont mindketten. ~ Miért pont a CDB? Ez volt az első számra tévedő szó. Marha! Habár... Hm, ki tudja. Ajunáéknál mindig jó vagyok egy ingyen sörre. De nem akarok velük találkozni. Han-nak viszont... annál rosszabb lesz. Igen... Meggyőztem magam. Megyek! Előtte viszont... ~ Újabb hívás, Gina... ma, vagy holnap estére egy program... lehetőleg egész éjszakás.
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Aug 29, 2009 17:01:39 GMT 1
Hazaért végre valahára. Első dolga, hogy a lakás kellős közepén megálljon, és körbenézzen. Mit is akar most csinálni? Nem a rutinok embere, mindig azt, amihez hirtelen kedve támad. Első körben egy gyors zuhany, végignézve magán. Belepillant a tükörbe, és elfintorodik. Szörnyű. Finoman szólva. Egy pillanatra értetlenül bámulja a sebet a fején... Tisztára elfeledkezett arról a székről, ami az ölében landolt. Elfordul attól a fali istenverésétől, és inkább felé se pillant többet. Nincs valami jól. Ivott is, felbosszantották, Yvette is kiosztotta, a bizti őr előtt halálosan megalázkodott, mikor igazoltatta, beverték az orrát, fejbe vágták... még jó, hogy Monoklis nem társult be egy s*ggbeharapásra. Az lett volna a pont az i-n. - Elegem van! - Ez már nem is dühös felszólalás, inkább nyüszögés. Utálja a mai napot a-tól z-ig. Villámgyors zuhany után a fülecsen keresztül kér magának egy aidert. Hamar megérkezik, és rövidesen teljesen ép újra az egész teste. Már egy aider puszta jelenlététől is rosszul van, hát ha még kezeli is! De túléli. Az az utálatos érzés, ami egyébiránt kellemesnek szokott hatni másokon, egy ideig még nem akar szűnni, és percenkét kirázza a hideg tőle. Nos, igen... az aiderekben elég sok a pozitív energia, ami egy ilyen anti-hőst, mint ő, pillanatok alatt megőrjít. Eszébe jut, hogy Han-nal reggel óta nem találkozott. De nem sokára fog! Nem, nem, nem! Abszolút nem akarja a hülyeségeit hallgatni, a kárörvendését, a beszólásait. Igaz, ha akarja, nem hallgatja, de akkor is! Igazán békén hagyhatná...
Han lent erősen töpreng, élénken figyel, és tervezget. ~ Nem, még nem. Nem jött el az ideje. ~
Egy órával később úgy dönt, elég volt végképp, és inkább lefekszik. Jóllehet, nincs még késő, de jobb az ilyen peches napokat hamar zárni. Nem telik bele sok időbe, és már lent is van. Szemben Han-nal. Arckifejezésétől ölni támad kedve. Éles tekintet, és lassan gúnyos vigyorba húzódó ajkak. Már csak a kacaj hiányzik. Nem sokáig. - Jó napod volt? - Kérdi Han nem sajnálva az iróniát hangjából. - Akaszd fel magad, és kopj le! - Meglepő mód hiányzik az agresszió a Vadból. Inkább menekülne, és még maga elől is elbújna. - Nyüssz-nyüssz. Csak nem rossz kedved van? - Menj a pokolba! - Én azt hittem ott vagyok. - Továbbra is tenyérbemászóan vigyorog. ~ Miért nem tűnök el? Miért hagyom, hogy szívja a vérem? ~ - Egy kis együttérzést... betörték az orrunk, meg a fejünket is majdnem. - Igen, az orrért majd számolunk. Annak ellenére is, hogy már kutya baja a testnek. - Egy pillanatra elhallgatnak, és úgy fest, mintha a Vad megdöbbent volna, s Han pedig a Vad reakcióján képedt volna el. Hirtelen a Vad méltatlankodva megcsóválja a fejét. - Hogy te milyen kib*szott hiú vagy! - Jha, bagoly a verébnek! - Komolyan kezdte mind a kettő, de a végére elröhögik. - Azért minden nem lehet az én hibám. Ez öröklött tulajdonság. De azért elgondolkodtató, hogy ideadtál nekem belőle rengeteget, és még így is a fele nálad maradt. Mennyire kiborító lehettél, mikor minden nálad volt! - Nem, ne emlékeztess rá! Örülök, hogy kicsit lejjebb adtam belőle. - A javamra. - De legalább vigyáznál a testre! - Ebbe ne menjünk bele. A nyársalósdi, meg a lövöldözés... - Jó, jó, jó! Viszont a kutyamarás, meg a képed nem én voltam! - Lehet, de akkor sem vagyunk kvittek. - Ne is legyünk. Ebben ne! - Megegyeztünk. - Pár pillanatig csendben méregetik egymást, aztán a Vad int. - Leléptem! - És ezzel a lendülettel el is tűnik. ~ Hogy a jó francba lett ez a vége? Komolyan, a végén még megint megkedvelem... Na jó, ez a veszély azért nem fenyeget. Pedig játszani akartam az idegeivel... ~
Másnap reggel:
Nehezen ébred, és viszonylag későn is. Ha hozzászámítjuk, hogy korán feküdt le, akkor meg aztán pláne rengeteget aludt. Lassanként feltápászkodik, és kitámolyog a fürdőszobába. Az első, természetesen az önmaga arcképének felderítése. Enyhén szólva is gyűrött képe van. Gyorsan el is fordul egy fintorral. Ehhez még túl reggel van. Kóvályog, jószerivel azt se tudja, hol van, az egyensúlyérzéke is még alszik. ~ Kávét... Ká-vét! ~ Szeretne eljutni a főzőig, ám valahogy nyugtalanítja, hogy Han olyan árgus szemekkel figyeli a mozdulatait. Szokta, de nem akkor, mikor semmi sem történik. Ha itthon van, akkor a legtöbbször békén hagyja. Akkor szokta ezt, ha valamit szemmel tart, ha valamire kíváncsi... … vagy készül valamire. - Puccskísérlet! - Kiáltja bele a levegőbe, és minden létező erejét összeszedi, a nem létező rejtett tartalékaiból. Doppingnak a haragját használja. Visszaemlékszik az összes rosszra, amiért dühös lehet a másikra, és támad.
A Vad nekitántorodik a fürdőszoba ajtajának. Han hirtelen, elemi erővel próbált meg felszínre törni, és őt lehúzni a tudat alá. Ez erős ostrom volt az uralkodó tudat számára olyannyira, hogy egy pillanatig a testre egyáltalán nem figyelt oda, helyette Han-t tartotta vissza minden erejével. ~ Honnan a p*csából volt ennek ennyi energiája? ~ Egy picit még vár, miután elcsendesedni látszik a másik fele, s aztán felegyenesedik, majd tovább indul, mert úgy gondolja, Han-nak elvette minden erejét egy ekkora roham. Ám két lépést se tud megtenni, máris érkezik egy újabb erőteljes kísérlet a kitörésre. Ismét sikertelen, így most Han minden erejével azon van, hogy lerántsa a másikat a tudatos világ felszíne alá, s a Vadat annyira váratlanul érik ezek a folyamatos támadások, hogy a harmadik bejön, és a test ájultan terül el a padlón, a Vad pedig szemben találja magát Han-nal, mélységes döbbenettel az arcán. Ami azt illeti Han se kevésbé lepődött meg, így aztán szó szerint szájtátva bámulnak a másikra, és egyszerre ejtik ki ugyanazon szót. -Sikerült...-Han tér észhez előbb, de csak egyetlen másodperccel. Megérzi a visszatartó erő pillanatnyi meggyengülését, és kihasználja a Vad csodálkozását és zavartságát. Épp csak egy lépéssel képes megelőzni a másikat, de ez is elégségesnek bizonyul, mert visszaszerzi a test irányítását, ám még a szemét se képes kinyitni, máris érzi a visszahúzást. Most minden erejével a valósághoz kapaszkodik, és nem engedi lerántani magát újra a börtönébe. A Vad azzal egyidejűleg, hogy mindent beleadva próbálja legyűrni Han-t, fel akar menni a felszínre is. Han világosan érzi, de a kétféle erő ellen nem tud már védekezni. Túl fáradt hozzá, így aztán csak a lefelé ráncigáló láthatatlan kezek ellen küzd, az ellen nem, hogy a Vad ne tudjon feljönni. Végül is, ha nem tudja lerántani, akkor feljönni se tud, viszont az, hogy kétféleképpen akarja elérni ugyanazt a célt és hogy erejét megosztva használja, ez gyengíthet rajta. A Vad is belátja, hogy nem érdemes kétféleképpen próbálkozni, s inkább erejét arra összpontosítja, hogy feljusson, és felhagy a lefelé húzással. Pedig észérvei épp azt súgnák, hogy fordítva tegye, hiszen ez eddig is így volt. Előbb a test irányítását el kell hagyni, hogy a másik tudat léphessen a helyére. De megérzett valamit... valamit, amit eddig még sose. Egy kiskaput, egy hívó jelet... erre! És most úgy érzi, sikerülni fog... érzi az emelkedést, azt, hogy mindjárt a kezébe kapja az irányítást... ám ugyanekkor Han nem tapasztalja az ellenkezőjét, hogy elindult volna lefelé... helyette egy új érzés keríti hatalmába... mintha a Vad elszakadna tőle... nem, nem úgy, hogy ott is hagyja, de erőteljesen az az érzése, hogy egyre inkább egyedül van a saját testében... egyedül. S ez az érzés megmarad, míg a Vad diadalittasan veszi tudomásul, hogy ő kapta meg az irányítást... ám ekkor neki is feltűnik, hogy... nem érzi Han jelenlétét. Illetve de... csak nem úgy, ahogy eddig. Nem egy testben... inkább csak egy szobában. Ez a felismerés pedig meglepi és valahol meg is ijeszti.
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Aug 29, 2009 17:12:44 GMT 1
A Vad pillant fel elsőként és az ő hangjára kapja fel a fejét Han is. - Mi a franc? Han? - Vad? - Pontosan ugyanúgy, mintha a tudat alatti kis világukban lennének, egymással szemben fekszenek a földön, és mégis úgy merednek a másikra, mint valami érthetetlen csodára. Mivel most nem a tudat alatti világban vannak, hanem nagyon is a valósban, Han lakásának nappalijában. Felülnek, de közben a szemkontaktus egy pillanatra sem szakad meg. Még pislogni is elfelejtenek a csodálkozástól. Úgy tűnik, a Vad ocsúdik fel hamarabb, mert ő töri meg a döbbent csöndet. - Mit műveltél? - Mordul rá Han-ra, aki azonnal visszavág: - Én? Inkább te! - Most ez... ez az, aminek látszik? - Úgy tűnik... - Han végigméri a Vadat... ami azt illeti, lent valahogy másképp fest. Így most olyan... valós. Tisztán látszik mind a kettőn, hogy nem hisznek a szemüknek. - Ez nem lehet. Mi erre nem vagyunk képesek.... - Egyáltalán... valódi vagy? - Én? Miért épp én? És te? - A saját testem... csak kiűztelek belőle téged. Hülye! ~ Oké, oké, tényleg baromságot kérdeztem, de... mi ez? ~ - Jó, persze, tudom én is csak... eeez... egy kicsit... fura. - Te vagy az illúziók nagymestere... és ha ez is csak az? - És ha húsvér vagyok? - Kiderítem. - Vigyorodik el gonoszan Han, de csak egy pillanatra. Kinyújtja a kezét a Vad felé. Lassan, mintha félne attól, hogyha megérinti, el fog tűnni, visszatér az eredeti állapot, és kezdhetik elölről a viaskodást. A Vad kivételesen hagyja, hogy Han megérintse az arcát... óvatosan, szinte bocsánatkérően, félve attól, mi fog történni. Semmi. Nem illúzió hát, mert nem tűnik el, s a bőr tapintása is valóságos. Egy rövid ideig egymás szemébe néznek, mintha csak most látnák egymást először, s ennek mintha örülnének. Nyoma sincs gyűlöletnek, utálatnak, harcnak és ellenségeskedésnek. Csak egy ikerpár. Egy pillanatra idillinek tűnne, de Han tekintete hirtelen elködösül és minden, de minden haragja, amit az elnyomó fele ellen érzett valaha is, egyszerre tör felszínre, ujjait begörbíti és mélyen végigszántja a Vad arcát, aki erre meglepve, és kicsit riadtan hátrál. Nem számított ilyen váratlan hangulatváltásra. - Hé! - Rivall rá, bár hangjában leplezetlenül megcsillan az ijedtsége. Na meg persze értetlenül is áll a tény előtt, hogy egy pillanattal ezelőtt még egyáltalán nem volt agresszív, most pedig a puszta nézésével fel fogja koncolni élve. - Húsvér... - Morogja maga elé Han, de olyasféle hangon, hogy a Vadat kirázza a hideg tőle. Szemei majdnem olyan élénken csillognak, mint ahogy a Vadnak szoktak. Nem fénylik, csak csillog... de, ez talán már nem is a puszta harag és gyűlölet... nem, ez már eszelős! Ez a felismerés pedig villámként hasít a Vad elméjébe, és rájön, hogy bizony most bajban van, mert Han meg fogja támadni. Kérdéses, hogy mi lesz akkor, ha ő meghal? Vagy ha Han-t véletlen megöli, önvédelemből. Megjósolhatatlan előre. Az is lehet, hogy többé nincs köztük semmi kapocs, és bármelyiküket meg lehet csak úgy ölni. Ez pedig nem is olyan rossz gondolat a Vad számára, hiszen már egyszer kijelentette, hogy megölné, ha tehetné. Hát most majd kiderül, hogy megteheti-e. Mielőtt Han támadásba lendülne a Vad egy erőteljes körmös pofonnal reagál az előbbi arcot végigszántós jelenetre. Ám amint felsérti Han bőrét, érzi, hogy a sajátja is csak úgy magától szétnyílik, s nemcsak Han arcán patakzik le a vér, hanem az övén is. Újabb értetlen nézés mindkettejük részéről. - Hát ez bizony kellemetlen. - Mondja Han egy őrült mosollyal a képén. Szép lassan a karját az ajkához emeli, de a tekintetét nem szakítja el a másikétól, és a szája szegletében az a vigyor... talán mégiscsak kikezdte az elméjét a bezártság, talán egy kissé tényleg háborodott. Ez vajha kinek köszönhető? - Mire készülsz te elmebeteg?! - Han nem felel, csak belemar a saját alkarjába, és figyeli, ahogy a Vad kezén is megjelenik a harapásnyom, s belőle friss vér fakad. Igaz, hogy fáj most a sebe, mindkettő, de mégis jó érzéssel tölti el, hogy a Vad kiszolgáltatottabb helyzetben van nála, ez pedig teljesen eltereli a figyelmét a fájdalomról, sőt! Szinte örömmámorban úszik. Hangosan felkacag, s ez is olyan tébolyultnak hat, akárcsak az eddigi viselkedése. - Nem bánthatsz... mert velem együtt döglesz meg! Ez egyszerűen... isteni! - Te megőrültél... - Jelenti ki a Vad, majd felkel, és az ajtó felé hátrál. Még nem tudja, tud-e teleportálni, de jelen pillanatban még nem érdekli. Kíváncsi arra, mit tesz akkor, mit vált ki belőle, ha közli, hogy elmegy. Végképp. - Hová araszolsz? - El. Nem is örülsz? Kaptunk két külön testet, nem vagyunk többé egymásra szorulva. Nem öllek meg, mert nem tudlak, mert azzal magam is kicsinálom. Viszont nem vagyok rád kíváncsi tovább. Ne kerülj többet az utamba! - Helyes! Tűnj csak el! Hidd el, ha meglátlak, én fogom eltörni a nyakad és nem fordítva! - Vág vissza dühödten, s nézi, ahogy a másik eléri az ajtót, s vissza se nézve lép ki rajta. Ez pedig nem várt érzéseket hoz ki belőle. Elmegy, itt hagyja... örülnie kellene neki, hogy ez a zsarnok, gonosz dög végre kilép az életéből... de nem tud. Sajnálja, sőt, kifejezetten rosszul esik neki, hogy a másik tényleg el akar menni. Igen, az akarat az megvan, de a lehetőség nincs. Az ajtótól csupán egy lépést távolodik el, s hirtelen mind a ketten olyan erőtlennek érzik magukat, mint még sose azelőtt. Azt mondják, az ember megérzi, mikor haldoklik... most ők is valami hasonlót éreznek... annyira elgyengülnek, hogy akár az életükbe is kerülhet... s úgy tűnik a távolság teszi ezt velük, mert a Vad minden lélekjelenlétét összeszedve visszakúszik, közelebb Han-hoz, s végül jobban lesz, annyira, hogy fel tud tápászkodni, az ajtót becsukni, visszavonszolni magát a másik oldalához, és leroskadni mellé. - Ha akarok, se tudok megszabadulni tőled! Te is érezted? - Igen. - Vegyük sorra, mire vagyunk képesek most! - Ha te sérülsz, én nem. Ha én sérülök, te is. Nem tudunk eltávolodni egymástól. Jelenleg ennyi. - Nem érzem továbbra se a fájdalmat, és téged elnézve, még mindig jobb az álló- és tűrőképességem, mint a tied. Hé! El ne ájulj nekem! - Nem fogok, csak nincs erőm ülni se. - Azt hiszem, a képességeink, az egyediek meg a közösek is maradtak. Szerintem teleportálni is tudnánk... akár messzire is... de csak együtt. - Nem én akartam megszabadulni tőled! - Maradjunk az is-nél. Te is a pokolba kívánsz, és én is téged. Kvittek vagyunk. - Kezdetben jobban lett, ahogy visszatért Han mellé, de valahogy újra kezdi megkörnyékezni ugyanaz a rossz érzés, ami az ajtón túl is, mikor összeesett. - Han, szerinted vissza is tudjuk ezt csinálni? És aztán újra... különválni? - Nem tudom... - Eressz vissza... kérlek! - És mégis hogyan? - Nem tudom! De ha megdöglöm, jössz velem! - Oké, oké! De mégis... - A Vad nem szól semmit, csak teszi azt, amit az ösztönei diktálnak neki. Megfogja Han kezét, s Han is szinte tudja, mit kell tennie. Hagyni... szabad utat adni a Vadnak visszafelé, a biztonságos kis világukba a test tudatalattijában. Mikor Han érzi, hogy újra nincs egyedül a saját testén belül, s egyúttal nem érzi már maga mellett a másik testet, tudja, hogy sikerrel jártak. Kinyitja a szemét, és csakugyan... a Vad nincs sehol. Urrá lesz rajta a fáradtság, s ezért nagy nehezen felkaparja magát a földről, majd visszatér az ágyához. Végignyúlik rajta, s hagyja a testet pihenni, ő pedig, a hirtelen jött győzelmét és szabadságát kénytelen feladni, s visszatérni oda, ahol fogva tartották. Nem számított arra, hogy a Vad várni fogja... de nem szólnak egymáshoz. Egy pillanatig még farkasszemet néznek, s aztán a Vad visszavonul a saját kis külön részlegébe, ahol Han nem érheti el. ~ De legalább még megvagy... ~ Gondolja egy halovány mosollyal, bár nagyon jól tudja, hogyha akarja és figyel, akkor a Vad hallja még a gondolatait is. Érthetetlen még saját maga számára is, hogy miért nem képes tiszta, teljes szívéből gyűlölni a másikat, és miért érezte magát olyan elkeseredettnek, amikor úgy tűnt, hogy ez a dög tényleg lelép, végleg... Odasétál a tükörhöz. A Vad most nem kel annak védelmére, mert tudja, hogy nincs rá szükség. Han csak az előbbi történéseket akarja kielemezni, hátha a még fennálló kérdéseire is választ kap ezzel az új képességgel kapcsolatban. Vagy, ha nem is most, akkor a legközelebbi különválásukkor...
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Jun 20, 2010 21:42:37 GMT 1
Még a teleportállomásokon bolyongva
Végre New Yorkban. Kiérve már teleportálna is, mikor ráeszmél, hogy arra bizony neki semmi ereje. Marad a gyaloglás. El is indul, hogy aztán a placc közepén megálljon. Bizonytalanul körbepillant. ~ Várjunk egy pillanatot. Hol a fenében vagyok? ~ Egy cseppet sem ismerős a hely, ez nem az az állomás, ami olyan közel van a lakásához. Megfordul, és szemrevételezi a többi kaput. - B@ssza meg... - Közli félhangosan álláspontját a világgal, aztán kiválasztja a legszimpatikusabb feliratot, majd átkel a kapun. Szerencséjére jó helyre érkezik. Innen már csak öt, bár jelenlegi állapotát figyelembe véve inkább tíz perc, és már otthon is van.
Véégre otthon
Néhány órával ezelőtt el se hitte volna, hogy egyszer hazaér. De végül mégiscsak megérkezett. Viszont már ahhoz is hulla, hogy ennek örülni tudjon. Egy morranással csapja be maga mögött az ajtót... ja, hogy éjjel van és máshol aludnának? Nem volt ilyen kérdés. Hadd tudja csak a nép, hogy hazajött. Végignéz magán, és utálja a gondolatot, hogy nem nyúlhat végig az ágyon azonnal, de azért mégiscsak mocskos. Fene a hiúságát! Miért nem tud néha olyan igénytelen lenni, mint a legtöbb férfiember?! Megszabadul a véres-sáros-poros ruháktól, és a tőle telhető leggyorsabban lezuhanyzik, aztán nem sokat tétovázik, már megy is az ágyhoz, hogy végignyúljon rajta, ahogy azt már rég meg kellett volna tennie. Bár mielőtt még teljes kábulatba zuhanna, azért még eszébe jut egy apróság. Egy furcsa gondolat, amit még sose „érzett”. Hála, vagy mifene. Hiszen Semy mégiscsak bekötötte a kezét. Ha ezt nem teszi meg, akkor még azzal is sz@rakodhatna egy sort. Így viszont nem kell. ~ Kösz... ~ Egy utolsó kósza gondolat, mielőtt még lent találná magát a szokott kis világukban.
- Eh... ez majdnem olyan gyorsan ment, mintha egyenesen ide jöttem volna. - Néz körbe, immár nagyon is éberen odalent. Itt híre-hamva sincs annak a bénító erejű fáradtságnak, amit az imént még érzett. Határozottan szeret ilyenkor lent lenni. Han-nal ellentétben. Ő jobban szerette a filmszakadás állapotát. - Csak letaláltál, de rohadék? - Áh.... tudtam, mi nem hiányzott. - Te beteg vagy? - É... én? Miért? - Néz meglepetten Han szemébe. - Hát... segítettél neki. Különösebb kényszer nélkül. - Na pofa be! - Jaj, csak nem beletenyereltem valamibe? - Kérdi gúnyosan vigyorogva a másik felét. - Nem... nem vagyok köteles hallgatni a baromságaidat... Nevezz gyávának, de... csá! - Ezzel el is tűnik. Ó nem, abszolút nincs kedve társalogni arról, amit még ő sem ért. Majd ha lesz halvány fogalma a dolgokról, akkor esetleg. De még akkor se biztos. Most inkább rövidre zárja a témát egy gyors megfutamodással. Íme még egy dolog, amihez nagyon ért. - Persze, tessék! Rajta! Bújj csak el! De úgysem úszod meg ennyivel... ~ Vagy de... ~ Han-nak jelenleg vajmi kevés beleszólása van abba, hogy mit csinál a másik. Ha elmenekül, akkor elmenekül. Nagyon is tisztában van vele, hogy jobb, ha tényleg befogja. Idegesíthetné, szólongathatná, vagy csak fennhangon szekálhatná, de ennek csak egy vége lenne. Vagy a semmiféle reakció, vagy az, hogy alaposan összeverekednek. Ez meg... hát ehhez meg neki nincs kedve. Így egyszerűen csak ráhagyja. Mi mást tehetne? Inkább készül a holnapra. Van egy apró kis terve.
|
|
Lizard
2. Szint - 7 Kredit
Posts: 95
|
Post by Lizard on Jun 29, 2010 21:14:51 GMT 1
A Potyautas
Nem biztos benne, hogy szeretné azt, ami most következni fog. És tényleg nem. A helyváltoztatásnak ezen formáját nem az ő kis testének és gyomrának találták ki. Legszívesebben eliszkolna, csak nehogy még egy ilyen izén keresztülmenjenek, de Lizard miatt nem teszi. Úgy tűnik, nincs szerencséje, mert a szőke eltéveszthetett valamit. Még egy utazás. Már majdnem elereszti a követnivalóját, és leugrik, de kitart. Ha a félfajtárs azt mondta, akkor megteszi. De ez a folyamatos rázkódás, minden egyes lépésnél... ez a furcsa szédelgés... Supurta már nem sokáig győzi, a teleportálás őt is kikezdte, akárcsak egy hozzá nem szokott humanoid egyedet. Intelligencia ide vagy oda, akkor is pocsékul érzi magát. Végre úgy tűnik, célba értek. A férfi megáll egy háztömb előtt. Ha már be akar lépni az ajtón, akkor nyilván itt lakik. Viszont ha bemegy vele a lépcsőházba, ki tudja kivel és mivel akad össze. Az utcán könnyebben el tud menekülni, így ezt már nem kockáztatja meg. Leslisszol a kabátról, bár erre inkább a leájulás lenne a jó szó. Kissé furcsán sikeredik a földet érés, és ami azt illeti nem is megy messze. A fal tövébe elfészkeli magát. Ő itt most pihenni fog. Feladatát teljesítette, most már csak Ajuna-t kell megtalálnia. De az... ráér... nem? Úgy dönt, vagyis inkább a test dönt úgy, hogy rá. Egy kis pihenés után jobban fog tudni tájékozódni is.
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Jun 30, 2010 20:37:51 GMT 1
Megint egy másnap reggel. Úgy kezdődik, mint a többi. Test hívja a tudatokat, az egyik - lehet tippelni, melyik - felmegy, és innentől már mindenki ismeri. Mint ahogy azt a tipikus, mint akit agyonvertek típusú érzést is. Elcsigázottan nyitja ki a szemét és a jótékony sötétség arra készteti, hogy még maradjon. Csak még öt percet... csak még öt... na nem, mert akkor a végén visszakerül lentre, és megint harcolhat Han-nal a feljutásért. Megszokásból a telefonja után nyúl, és megnézi rajta az időt. - HEH?! - Egyből kipattannak a szemei, és villámsebesen felül, ahogy meglátja a kijelzőt. Bambán mered maga elé pár pillanatig, amíg rendezi sorait. ~ Kábé éjfél lehetett mire hazaestem. Nem létezik, hogy én ennyit aludjak! Tényleg fél nyolc van? ~ A biztonság kedvéért megnézi még egyszer. Igen, tényleg. Este fél nyolc. ~ Az nem vicces, ha ennyire kimerülök egy kis teleportálgatástól. Lássuk, erőm van-e. ~ Kis koncentrálás éééééés... semmi. - Ne mááár!!! - Még mindig dög fáradtnak érzi magát, ráadásul nem tud teleportálni továbbra se, így aztán elég nyűgös kedvébe kerül hirtelen. Szemei még ragadnának le, a test bár felébredne ám mégis aludna még. Ez önmagában is sz@r érzés a normális emberek és mutánsok számára, az ő esetükben meg még csak ront a helyzeten a két tudat dolog. ~ Ha nem lenne Han, esküszöm visszadöglenék... holnap délig fel se kelnék. Viszont nincs kedvem a baromságaihoz, a félrevonultan unatkozáshoz meg még annyi se. Eh, de rohadt éhes vagyok. ~ Valószínűleg ezért ébredt fel. Kikóvályog a hűtőhöz, és a feltérképezése után rájön, hogy kezdésnek tök jó lesz egy szendvics, ellenben kevés. ~ Oké, kaja, aztán összekapom magam, és elmegyek és eszek is valamit. ~
~ Csak tudnám mi a fenére készülsz... beszélj hangosan!!! Így nem tudom eltalálni a megfelelő időt. ~ Zsörtölődik magában Han a tükrön keresztül figyelve a társbérlőjét. Egyelőre vár. De már nem sokáig.
Másfél óra alatt szép lassan csak összeszedi magát, amiben benne foglaltatik egy aideri kezelés is. Már majdnem elindul, amikor eszébe jut egy apróság. Például az üzenetei megtekintése, már ha van. Lehet, hogy keresték bentről. Sose lehet tudni. Leül az íróasztalhoz, maga elé vonja a laptopot és bekapcsolja.
~ Ennél jobb alkalmam úgyse lesz. ~ Gondolja magában, miközben ellép a tükörtől. Összeszedi minden erejét, és támad.
- Mi a... - Megszédül, kis híján el is ájul. - K*rvára azonnal hagyd abba!
De Han nem hagyja abba. Esze ágában sincs. Nem fogja feladni egykönnyen. Még egy erőteljes kísérlet a kitörésre, és a kissé még mindig kába másik fele nem tud tovább védekezni. Elveszti az irányítást a test fölött. Pár másodperc múlva Han van fent. Igaz, tegnap is szabad volt már, de mégis most is annyira furcsán hat rá, hogy ismét ő irányít, hogy nem csak másodkézből látja a környezetét, hanem ténylegesen Ő érzékeli. Halvány elégedett mosollyal az arcán körbenéz, és azt is örömmel konstatálja, hogy nem esett le a székről harc közben. Azt akarta elkerülni. Kell a fenének újabb seb, még alig gyógyították meg az előzőt. ~ Na mit is kezdhetnék a frissen jött szabadságommal? Tudom már... meg kéne látogatni valakit. ~
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Jul 3, 2011 12:12:38 GMT 1
Kikapcsolja a gépet, mert őt ugyan nem érdekli semmiféle üzenet. Ő csak egy dolgot akar. Élő emberekkel találkozni. Régi ismerősökkel. Felkel, és tesz pár lépést el az íróasztaltól, mikor a telefonja csörögni kezd. Meglepődik egy pillanatra. Vajha ki lehet az? Kézbe veszi és megnézi a kijelzőt, csak mint mindenki más tenné. Semy, olvassa. Már éppen venné fel, ám ez a váratlan hívás megdöbbentette annyira, hogy elfeledkezzen egy pillanatra, tényleg csak egyetlen röpke pillanatra a Vadról. Hiba. A test ájultan zuhan a padlóra. Pár pillanattal később riadtan pattannak ki szemei, és hevesen csapkodni kezd a kezével, hogy megtalálja a telefont, amit menet közben elszórt. A harmadik lecsapással egyenesen a készülékre vág. Megragadja és azonnal fel is veszi. Meg se várja, hogy beleszóljanak. - MEGŐRÜLTÉL?! - Üvölti köszönésképp. Aztán mérsékelt hangon folytatja. - Akár le is hallgathatnak, te idióta! Különben is, honnan tudod a számom?! - Rivall rá újfent. Ideges. Egy egész picit. Újra lent. Még dühösnek is elfelejt lenni, annyira ledöbbent a hirtelen váltáson. Elmélázva forgatja körbe a fejét, mint aki nem hisz a szemének. - Ez meg mi a fene volt? - Kérdi az ürességtől. A tükörhöz vonul, hogy a másik nyakára mászva nyomon követhesse a kis telefonbeszélgetést. A Vad viselkedése elég szokatlan számára. Nem azt a fajta dühöt látja rajta, amit szokott. Nem, ez inkább ijedtség. ~ Eh? Mi van veled? ~
|
|
Lizard
2. Szint - 7 Kredit
Posts: 95
|
Post by Lizard on Jul 3, 2011 12:23:25 GMT 1
[Telefonos jelenlét]
Na nem megmondta? Egy pillanatra elkapja fülétől a telefont, egy fájdalmas grimasszal a képén, aztán felel, végtelenül nyugodtan. Bár azért még előtte megdörzsöli az orrnyergét még fájdalmasabb arckifejezéssel. ~ Hülye... ~ - Édesem, te adtad meg, nem emlékszel? - Még el is mosolyodik gúnyosan, bár ezt most a másik fél aligha érzékeli. - Egyébiránt ha lehallgathatnak, az sz*r ügy. Ugyanakkor életbevágóan fontos, hogy megkérdezzem. Őhm... ~ De hogy is fogalmazzam meg úgy, hogy ne buktassam le magunkat, ha netán lehallgatnának? ~ - Szóval én ma nem vettem újságot, esetleg te? És olvastál benne valami nem oda illőt? - Körít, meg virágnyelven beszél, de ezt nem biztos, hogy a másik megérti. Ezért is próbálkozik a hangsúlyával jelezni, hogy nem igazán az újság tartalmára kíváncsi, mint inkább valami titkosított akta tartalmára, amihez a rendőrség férhet csak hozzá. Hogy körözik-e, vagy akármi. Reményei szerint ez majd leesik a Vadnak, ha nem, kénytelen lesz egyértelműbben feltenni a kérdést. Viszont akkor, ha tényleg lehallgatják, ami elképzelhető... akkor bajban lesznek. Bár ki tudja, lehet így is? Rossz érzés keríti hatalmába. Félti a saját bőrét... és nem akarja belekeverni még jobban a szöszit. Nem érdemelné meg. - Izé, lehet le fogok merülni... szóval, ha a digitális technika nyújtotta szolgáltatásokon keresztül, esetleg... - Újabb célzás, hogy talán, ha gépen kommunikálnának, biztonságosabb lenne. Meg ott otthonosabban mozog a Vad... msn, cset, e-mail... bármi, csak megkapja a kellő információkat. - Kérlek! - Teszi még hozzá esdeklő hangon. Nincs más hirtelen, akitől segítséget tudna kérni.
|
|
Han & Vad
2. Szint - 7 Kredit
Han Cao Kerner
Posts: 154
|
Post by Han & Vad on Jul 3, 2011 15:44:39 GMT 1
- Te engem te... ne... eh. - Feladja. Ő Lizzy-zi, cserébe az meg mindenfélének becézi, ami épp eszébe jut. Vajon ki is kezdte szívni a másik vérét ezzel? Na vajon... Úgyhogy inkább nemes egyszerűséggel ráhagyja. Majd egy adandó váratlan alkalommal kettéharapja érte. Csak úgy, a miheztartás végett. - Te meg mássz már le rólam, és hagyjál telefonálni! - Jelenti ki végtelen indulattal. Természetesen Han-nak szólt, mert érzi, hogy figyeli. Erősen. De persze Han-t mit érdekli a Vad hisztije? Elég távol van tőle jelenleg ahhoz, hogy ne tehessen kárt benne, úgyhogy nem különösebben foglalkozik a felszólítással. Viszont jót nevet a másikon. Először nem tudja hova tenni az újságos megjegyzést. És másodszori nekifutásnak sem. Aztán harmadjára felrémlik előtte néhány apróság, ami eszébe juttatja a többit. Ja, igen... De ő nem mondta neki egy szóval sem, hogy segít. Ő magától akart nagyvonalú lenni, úgy már nem az igazi, ha felkérik rá. De most már mindegy. Így sem biztos, hogy különösebben érdekelni fogja a Zöldike nyomora. Ellenben, ha elmereng a tegnapi eseményeken... jah, tegnap is így kezdte. Szemforgatva végighallgatja még a másikat, s aztán elgondolkodik. Immár úgy, hogy a lány is hallhassa. - Hm. - Egen, legalábbis annyit hallhasson, hogy nem szakadt meg még a vonal. - Amúgy ha lemerülsz, tedd fel töltőre! - Eszébe se jut hirtelen, hogy ez csak körítő szöveg lenne. Azonban mikor sikerül kibogoznia a gyíkcsaj szavait rájön, hogy nem is olyan rossz ötlet. - Figyeld a mailjeidet, a címed még a régi, igaz? - Megvárja még a választ aztán leteszi. Reményei szerint nem kutakodnak ennyire a magánéletében és nem figyelik őt ennyire árgus szemekkel. Ha mégis, ami valahol nem lepné meg, akkor ennyiből még semmi olyat nem szűrnek le, ami miatt gyanússá válna. Remélhetőleg. - Idefigyelj, te genetikai hulladék... oké, maradjunk simán a baromnál. Ne, ismétlem NE csesztess és maradj szépen lent. Dolgom van, oké? NEKEM és nem neked, világos? Na kopj le szépen! - Üzenet ismét a lent lézengő másik félnek. ~ Meghibbant. Ténylegesen meghibbant. Semy kicsinálta. Nem igen láttam még így viselkedni, mármint... ha most komolyan leül a géphez... és igen, oda indul... az asztalihoz... garázdálkodni fog. Mégiscsak segít. És nyomatékosan megkér, hogy hagyjam, hogy ő és csakis ő segítsen? Ez beteg. Vagy nem pihente ki magát, vagy mit tudom én. ~ Han egy icipicit vesz csak vissza magából, de továbbra is szemmel tartja a másik felét. Ha nagyon belelendül a gépezésbe, észre se fogja már venni. Első körben felveszi a kapcsolatot vele, és az élő kapcsolat jobb ötletnek tűnik. Az e-mail címre ezért csak utasítások fognak menni. Villámgyorsan kerít egy olyan oldalt, ahol gond nélkül tudnak álnévvel írni egymásnak. Anélkül, hogy visszakövethetnék kilétüket. Ehhez nem kell más, csak egy kis IP cím összezavarás. Nehogy már a sajátján keresztül menjen oda! S Lizzy-nek is leírja, miképp tudja magát lekövethetetlenné tenni. Ide lépjen, azt nyissa meg, ezt írja be, bla bla. Így aztán akármit megbeszélhetnek, úgyse fogják tudni visszanyomozni, kik voltak ők... és honnan. Azt nem tudja, Semy hogyan fog majd gép elé kerülni, mert nem látott a lakásban tegnap semmiféle számítógépet. Ami nem jelenti azt, hogy nem tette el valahova a laptopját, ha van. Bár mivel említette, hogy csóró, így egy internetkávézót fog valószínűleg célba venni. Ami azt jelenti, hogy még kicsit várnia kell rá. Gondol egyet, és az e-mailbe azt is beleírja, hogy üzenjen vissza, ha készen áll a csevelyre. Addig ő kideríti, amit ki kell. Neki is áll, hogy mire Semy visszaszól, addigra már minden információ a birtokában legyen, és szélsebesen le tudják rendezni a kis beszélgetésüket.
|
|
Lizard
2. Szint - 7 Kredit
Posts: 95
|
Post by Lizard on Jul 3, 2011 16:10:31 GMT 1
[Telefonos jelenlét - később digitális jelenlét]
Első reakciójára fojtottan kuncog. Nem, most nem meri kiröhögni. Majd szemtől szembe, úgy sokkal viccesebb. Kiváltképp azok a fejek, amiket ilyenkor tud vágni... A felszólítás első mondatát félreérti, aztán egy pillanatra azt gondolja, a Vad nincs egyedül. Aztán körberöhögi magát. Nyilvánvalóan, vagy legalábbis egészen valószínűen Han-hoz beszélt. A hümmögésre reagál, hogy egy kicsit tudat alatt sürgesse a válasszal. - Bővebben? - Aztán úgy tűnik csak megtalálja a fejében a gondolatait, mert elég egyértelmű utasítást hall. Ami egyrészt váratlanul érkezik a csönd után, másrészt hirtelen azt se tudja, mit reagáljon. Ezért csak egy elcsigázott igen a válasz. Ami azt eredményezi, hogy a vonal megszakad. Aha. Akkor most marha gyorsan kerítsen egy számítógépet, igaz? Nos, ennek egyetlen módja lehet csak. Ha elmegy ismét abba az internetkávézóba, amibe a múltkor is. Gyorsan összekapja magát és némi pénzzel a zsebében, kapucnival a fején eliramlik az említett helyre, ahol már várja az e-mailje. Elolvasva először azt se tudja, mit kezdjen vele. Kicsit bonyolult módját választotta a kommunikációnak, de nyilván oka van rá. Azért nem annyira hülye a számítástechnikához, hogy ne jöjjön rá, ennek védelmi szerepe van. Abban nem teljesen biztos, hogy ezzel a módszerrel csak önmagát védi-e, vagy mindkettőjüket, mindenesetre megteszi, amit írtak neki. Meglepetésére nem ront el semmit, és nem kell még tíz e-mailt váltaniuk, mire sikerül végrehajtani a rejtőzködést. Mikor elkészül, csak akkor ír vissza, hogy ő jelen.
|
|